2013. július 11., csütörtök

Cukkinis pite 2.


A kettes sorszámot avégett kapta, hogy egy Fetás cukkinitorta már szerepel a blogon. Magamhoz képest is borzalmas fotóval.  Először gondoltam lecserélem annak a képét erre, de végül meggondoltam magam, és új bejegyzésként teszem közzé. Ennek pusztán annyi oka van, hogy ez nem fetás, tehát ha picit is, de eltér a másiktól. És így legalább a nagy nyári szünetes hallgatásban frissül még a blog is :) Megjegyzem, hogy mivel imádom a fetát, én a maximális 10 pontot a fetás tortának ítélem, de ez is megér 9-9,5-et ;-) Márpedig a túró olcsóbb is...
Az ötlet amúgy onnan jött, hogy Manu barátnőm felhívott a minap, hogy adjam már meg ennek a receptjét, mert az eredeti helyén nem leli (DolceVita). És akkor rájöttem, hogy mennyire ennék ilyet. Ráadásul nem egy óriási adag, család nem szereti, így én szépen elmajszolgattam. Igaz egy étkezésre azért sok, de kettőre megjárja :-) Feta nem volt, helyette volt túró, tejszínt máshova szántam, helyette volt tejföl, intenzívebb a fűszerezése (mert a túró önmagában elég jellegtelen), és végül még reszelt sajttal is megszórtam. A fetás változatot megtaláljátok: ITT

Hozzávalók
Tésztához
15 dkg liszt 
1 tojás 
7 dkg vaj 
2 csipet só

Töltelékhez
15 dkg túró
2 nagy ek tejföl
1 tojás
só, bors, oreganó, bazsalikom, fokhagymapor
(nálam még egy kis rozmaring - intenzív íze miatt elhagyható)
 1 pici cukkini 
2 paradicsom
tetejére sajt



A vajat a liszttel elmorzsoljuk, sózzuk, hozzáadjuk a tojást, gombóccá gyúrjuk és folpackba csomagolva a hűtőbe tesszük kb. 1 órára. Ezután sütőpapírral bélelt tortaformába tesszük úgy, hogy a tésztának legyen pereme. (Én most 16 centisbe tettem, de csináltam már 24 cm-esben is, úgy vékonyabb tésztát kapunk, viszont több zöldséget tudunk rápakolni) Kicsit megszurkáljuk villával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig elősütjük. Ez idő alatt kikeverjük a tölteléket. A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a tejfölt, fűszerezzük, hozzáütünk 1 tojást, ezzel is jól elkeverjük. A pitét az elősütés után kivesszük a sütőből, beleöntjük a túrós krémet, majd felváltva ráhelyezzük a karikákra vágott cukkinit és paradicsomot. A zöldségekre én most még kevertem össze őrölt köményt, fokhagymaport, sót, borsot, ezzel enyhén megszórtam, végül reszelt sajtot tettem rá, és 200-220 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem. Hagyjuk kicsit hűlni, hogy ne folyjon ki a töltelék. Roppant finom, elhihetitek! ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...